
Magyarországon – az iskolás kor eléréséig – nagyjából minden negyedik kisgyerek szorul szemészeti kezelésre valamilyen, a szemét vagy a látását érintő probléma miatt.
Ezek többsége ártalmatlan eltérés, de megfelelő kezelés hiányában, vagy ha nem ismerjük fel időben azokat, súlyos, egész életre kiható problémák alakulhatnak ki belőlük.
A gyerekek a tanult információk mintegy 80%-át vizuális úton, azaz a látásuk segítségével szerzik meg, így a legcsekélyebb szemészeti problémák is negatív hatással lehetnek a tanulási képességeikre, és ezáltal a személyiségfejlődésükre és az iskolai teljesítményükre is. A gyermekkori szembetegségek korai felismerése és szakszerű kezelése éppen ezért kiemelkedően fontos feladat, melyre a szülőknek is nagy hangsúlyt kell fektetniük! Ennek egyik leghatásosabb eszköze a rendszeres, szakember által végzett szemvizsgálat.
Milyen korban Érdemes ellenőriztetni gyermeke látását?
1 éves korban
3 éves korban
5 éves korban
7 éves korban
Milyen tünetek utalhatnak a gyermeke látásproblémájára?
nehezére esik lemásolni azt, amit a táblán lát
nagyon közel tartja a szeméhez a könyvet
olvasás közben elveszti a helyet, ahol tartott, kihagy szavakat vagy sorokat, ujjával jelöli, hogy hol tart
gyakran felcserél vagy téveszt amúgy már jól megtanult betűket, szavakat
fárasztja az írás/olvasás, hamar csökken a koncentráló képessége, utána fáj a feje
romlik az addig megszokott iskolai teljesítménye
Váltva takarjuk el kezünkkel a gyermek szemét, ha egyik szemével rosszabbul lát akkor tiltakozni fog a jól látó szem takarása ellen
Furcsán pislog a szemeivel
Kacsingat szemeivel
Kancsalítás
Fejfájás
Akár egyes viselkedési zavarok hátterében is állhat szemészeti probléma
Körülbelül 12 éves korig a gyermekeket úgynevezett skiaszkópiás eljárással lehel megvizsgálni. Lényege: a gyermek szemcseppet kap vizsgálat előtt a szemébe 2×10 percenként, ami az alkalmazkodó képességét, a belső szemizmait kikapcsolja és ezáltal a tényleges fénytörési hibát meg lehel mérni az úgynevezett skiaszkóp léccel. A szemcsepp hatása miatt közelre nem lát élesen a gyermek, ez átmeneti jelenség.
Néhány egyszerű lépés, amivel Ön is óvhatja a gyermeke szemének egészségét!
Ellenőriztesse rendszeresen (legalább évente) gyermeke szemét
Felfedezett betegség esetén pontosan tartsa be az orvos utasításait, még akkor is, ha az nem egyszerű feladat egy kisgyerek esetében (pl. szemtakarás, szemüveg állandó hordása, stb.)
Tegyen meg mindent azért, hogy megelőzze az esetleges baleseteket játék és sportolás közben
Óvja gyermeke szemét napszemüveggel (főleg téli sportnál vagy vízparton) a káros UV-sugarakkal szemben, az uszodában pedig viseljen úszószemüveget (dioptriás kivitelben is elérhető)
Biztosítson egyenletes, lehetőleg természetes megvilágítást, kényelmes környezetet, amely segít a tanulásban és a szemproblémák kialakulásának vagy romlásának megelőzésében
A számítógépet úgy helyezze el, hogy a gyermek méreteihez megfelelő legyen (legalább 40-60 cm-re üljön a képernyőtől), és óránként tartson legalább 10 perc szünetet